4. fejezet: Sai megharagszik

- Ha nagyon akarsz. Mit nézzünk? – kérdezte.

- Nekem mindegy. – feküdtem vissza.

- Jó, akkor nézzük meg a kedvenc filmem. – nyúlt a CD-i közé.

- Felőlem. – néztem rá.

A film végére a lábam teljesen bedagadt és belilult.

- Bevigyelek a kórházba? – aggódott Stiles.

- Inkább megvárom anyát, majd vele elmegyek kórházba. – visszakoztam.

Már késő este volt, de anya még mindig nem ért haza. Pedig ilyenkor már rég itthon kéne lennie. Kezdtem aggódni érte.

- Na, jó! Nem várok tovább, beviszlek a kórházba! – kapott fel Stiles.

Amint beértünk, a nővérek beleültettek egy kerekesszékbe és felvittek az orvoshoz. Stiles végig mellettem volt.

- Mi történt? – kérdezte az orvos.

- Szaladtam és elestem. Rá a jobb lábamra. – válaszoltam.

- Hát sajnos rossz hírem van. – nézett rám az orvos.

- Ugye nem tört el? – aggódtam.

- Sajnos de. – nyújtotta át a papírokat az orvos.

Begipszelte a lábam, majd feltett egy kérdést.

- Mivel nem súlyos a sérülése, el is mehet, ha gondolja.

- Igen. Haza mennék.

- Rendben. Akkor a barátja hazaviheti magát. – sétált ki az asszisztens.

- Ő nem… Hagyjuk, csak hagy menjek haza! – emelt át Stiles a kerekesszékbe.

- A papírokat megkapjuk, mert a barátnőm már türelmetlen. – nevetett Stiles.

- Ez most komoly? Nem vagyok a barátnőd! - böktem meg.

Elindultunk haza. A házunk elé értünk, de anya kocsija még nem állt otthon. Kezdtem megijedni. Hol késlekedhet eddig? Stiles betolt a házba, majd rám nézett és megkérdezte:

- Nem lesz baj? – aggódott.

- Nyugi! Nem. – majd elgurultam a fürdőig.

Ekkor betoppant anya.

- Végre hazaértél! Mit csináltál idáig? Azt hittem, már rég vége a munkaidődnek. – faggattam.

- Igen, már véget ért. Csak elugrottam Emma nénikédhez beszélgetni egy kicsit. Kettőnk közül amúgy is én faggatózhatnék először. Veled mégis mi történt? Már nem azért, mintha zavarna, de mit keres itt Stiles? – értetlenkedett anya.

Elmeséltem anyunak mi történt. Sosem nézett jó szemmel Stiles-ra, mivel mikor idejöttünk, sokat lógtunk együtt és ez anyunak nem tetszett. Stiles 18 éves, én meg 16 és szerinte túl nagy a korkülönbség. Nem, mintha anya és apu között nem 5 év lett volna. Stiles-tól. pedig amúgy sem akarok semmit. Én Sai-t szeretem. Stiles hazament, anya pedig segített lefürdeni. Felvitt a lépcsőn és lefektetett. Próbáltam aludni, de túl sok dolog kavargott a fejemben. Felültem és kinéztem az ablakon. Vajon Stiles fent van még? Pont az ablakban ült és nézett. Gyorsan visszadőltem és aludtam, hátha nem vett észre. Másnap reggel anya vitt a suliba, mivel a buszra nem lehet felmenni kerekesszékkel. A sulinál anyu kirakott, én pedig begurultam a suliba. Mindenki olyan furán nézett. Az első órámon csodával határos módon még a tanár sem piszkált. Óra után még azok is odajöttek megkérdezni, hogy mi történt, akiket nem is ismerek. Sai egész nap hozzám sem szólt. Nem tudtam mi baja, úgyhogy odamentem és megkérdeztem.

- Tényleg? Semmi? – nézett rám.

- Nem tudom mi a bajod. – értetlenkedtem.

- Tegnap 2 órán át vártam rád, majd azt látom, hogy egy másik fiú hoz ki a házából az ölében. Tényleg, ennyire nem érted? – állt fel a székről.

A buli. Teljesen kiment a fejemből.

- Várj Sai! Az nem úgy volt, ahogy hiszed. – gurultam utána.

- Hagyj békén! Soha többé ne szólj hozzám! – förmedt rám.

- Szerinted viccből vagyok kerekesszékben? Vagy díszből vitt Stiles az ölében? – kiabáltam utána, ahogy csak tudtam.

De csak ment tovább, mint aki nem hall. Utolsó óra után odajött hozzám Derek, Sai legjobb haverja. Nagyon kedveltem Dereket, mint barátot. Szinte már testvérként tekintettem rá.

- Mizu csajszi? – ült le a mellettem lévő padra.

- Inkább hagyjuk. – töröltem meg a szemem.

- Hallottam mi történt. Szerencse, hogy nem lett valami súlyosabb baj.

- Ez is elég. Főleg, hogy Sai se szól hozzám. –könnybe lábadt a szemem.

- Mesélte. De biztos nem úgy volt, ahogy ő hiszi, nem? – ölelt át.

- Nem. – töröltem le a könnyeim.

Miután elmeséltem Dereknek a történteket, azt mondta, megpróbál beszélni Sai-al.

- Haza vigyelek? – kérdezte Derek.

- Nem kell, majd haza megyek valahogy. – mondtam.

Bár nem tudom, hogy jutok, haza mivel anya dolgozik, a buszra meg nem mehetek így fel. A suli előtt álltam, amikor megállt előttem egy autó. Nem hittem a szememnek, amikor megláttam, hogy ki szállt ki belőle.