3. fejezet: A balesetem

Amikor vége lett a filmnek anyukám már aludt. Kikapcsoltam a tv-t és elindultam felfelé a lépcsőn. Ekkor valami sikolyt hallottam. Hátra néztem és anya sehol nem volt. Kezdtem megrémülni, hogy mi történhet velem. Elkezdtem kiabálni:

- Anya! Hol vagy?!

- A szobába! – kiabált.

A hangja más volt. Cseppet sem hasonlított a sajátjáéra.

- Mit csinálsz? – kérdeztem.

- Beszélgetek apáddal. – mondta majd becsapódott a szobaajtó.

- Anya, ne kezd megint! Tudod, hogy apa már nem él! – magyaráztam.

Majd elindultam lassan a szoba felé. Amikor benyitottam, anya ott ült apával. Nem hittem a szememnek. Ott ült anya mellett és beszélgettek. Bementem majd megszólítottam:

- Apa! Mit keresel itt? – néztem rá.

Lassan megfordult majd, láttam, hogy ugyanolyan az arca, amikor meghalt. Szörnyű szenvedést kellett átélnie akkor.

- Miért nem segítettél? – nézett rám mérges arccal.

- Tudod apa, hogy nem tudtam mit tenni. Én mindent megpróbáltam, de nem tehettem már semmit. Nem az én hibám és ne próbáld rám fogni. – kezdtem felemelni a hangom.

Ekkor apa felállt anya mellől rám nézett majd elkezdett verni. Anya is felállt ráordított apára és próbálta leszedni rólam. Én csak álltam ott és nem tudtam mit csináljak. Hirtelen feljött bennem egy emlék, amikor apa ugyanezt csinálta bátyóval. Eszembe jutott mit mondott, hogy mit csináljak ilyenkor.

- Hugi! Ha apa téged is bántani próbál, emlékezz vissza arra, amit most mondok. Amikor apa neked megy, mindig a kezed fogja le először, majd elkezdi ütni a fejed. Amikor áttér, a fejedre a kezedről pont van egy kis időd, hogy kirántsd a kezed és szaladj, ahogy csak tudsz. Ekkor sikerült elmenekülnöm és szaladtam le a lépcsőn. A nappaliban elbújtam a kanapé mögé. Halottam, hogy apa is jön le a lépcsőn, anya pedig kiabál neki. Tudtam, hogy ez nem igaz ez csak egy álom. Lecsuktam a szemem, aztán kinyitottam. Minden ugyanúgy volt, mint azelőtt. Anyu ott aludt a kanapén én pedig a szobámba voltam. Lefeküdtem az ágyamba és elaludtam. Másnap reggel lemerült a telefonom és nem szólt az ébresztőm. Későn keltem és a buszt hajszálhíján majdnem lekéstem. Mikor beértem a suliba Sai várt az ajtó előtt. Odasétált hozzám, majd megölelt. A fal mellett Sakura állt. Odaszaladtam hozzá, de ekkor eltűnt. Vissza fordultam Sai pedig értetlenül nézett. Bementünk az épületbe és leültünk. Nem tudtam kiverni a fejemből, amit láttam tegnap este otthon. Vajon apa üzenni akart? Féltem, hogy újra befog következni és jobban elfog fajulni.

- Ino? – nézett rám Sai.

- Igen? – kérdeztem.

- Mi történt veled? Tiszta seb a fejed. Ki tette ezt veled? – emelte fel a hangját.

- Senki. Csak elestem. Semmi komoly. – nyugtattam.

Becsengettek, elköszöntünk és elmentünk az óránkra. Ki kellett találnom valamit, mert ha Sai is észrevette a sebeimet nem kizárt, hogy azt fogják hinni, vernek otthon. Muszáj volt kitalálnom valamit. Eszembe jutott, hogy a táskámba van, a napszemüvegem a pulcsimnak pedig van kapucnija. Felvettem mindkettőt, majd bementem a terembe. Hálának senki nem vette észre. Suli után hazamentem. Útközben úgy éreztem valaki követ. Próbáltam nem megijedni, de egyre jobban éreztem. Elkezdtem szaladni hallottam, hogy ő is szalad. Felszálltam a buszra otthon pedig szintén szaladtam haza, ahogy a lábam bírta. A házunktól kicsit visszább elcsúsztam és ráestem a jobb lábamra. Tudtam, ha most utol ér nekem végem. Ekkor nagy ugatást hallottam és megjelent Jenny. Odarohant hozzám. Megnyugodtam egy kicsit és óvatosan hátranéztem, de nem láttam semmit. Talán Jenny-től megrémült volna? Mindenesetre jobb lesz, ha bemegyek. Próbáltam ráállni a lábamra, de nem jött össze. Gondolkoztam mit csináljak, tudtam anyu nincs otthon tehát neki nem tudtam kiabálni. Sakura pedig tegnap óta nincs meg. Talán a szomszéd fiú itthon van, majd elkezdtem kiabálni.

- Stiles! Itthon vagy? Segíts, nem bírok felállni!

Tudni kell róla, hogy elég jó csávó és ráadásul mindig félmeztelen van itthon és úgy szokott edzeni. Bár nekem Sai az igazi, de én is lányból vagyok, ugyanúgy megnézem a jó csávókat. Ekkor kirontott szaladva Stiles, hogy mi történt. Ismét csak gatya volt rajta.

- Mi a baj? – nézett rám.

Kicsit zavarban éreztem magam, de csak ő tud most segíteni.

- Hát… Szaladtam haza, mert hallottam, hogy követnek a sulitól idáig, és elestem. Rá a jobb lábamra. Próbáltam felállni, de nem bírok. Körbe nézett, hogy ott van-e még, aki követett. De nem látott senkit. Felvett az ölébe és bevitt hozzájuk.

- Miért ide hozol? – néztem rá elpirulva.

- Ilyen sérüléssel inkább nem hagylak egyedül. – mosolygott.

- De nincs semmi komoly bajom. – álltam fel.

De ekkor elestem bele az ölebe. Csak még jobban zavarba jöttem.

- Nem úgy látom. – nevetett, majd felvitt a szobájába és lefektetett az ágyára.

- Nem lenne jobb a nappaliban? – kérdeztem.

- Ugyan már, nem harapok. Amúgy is láttam tegnap nálad azt a kis vakarcsot. – nézett rám.

- Ő nem kis vakarcs. Egyébként is te engem nézel? – kérdeztem kíváncsian.

- Nem nézlek, csak a szobám ablaka pont a te ablakoddal van szemben. – mentegetőzött.

- Jó hagyjuk, ezt nem kajálom be. – nevettem.

- Akkor ne hidd el. Kérsz valami harapnivalót? – kérdezte.

- De nem zavarok? – ültem fel.

- Miért zavarnál? Amúgy is, jó egy kis társaság. – mosolygott.

- Apukád meg anyukád? – lepődtem meg.

- Akkor kérsz valami harapnivalót? – terelte el a témát.

- Persze. Nem nézünk közbe valami filmet? – kérleltem.