8. fejezet: Mentsük meg Sophiet!

- Ő az igazi anyád. – állt fel John.

Nem jutottam szóhoz. Nem elég, hogy kiderül, hogy valami idéző vagyok és, hogy miattam vannak itt Johnnék, még azt is megkell tudnom, hogy Malia, akit a nagynénémnek hittem valójában az anyám.

- Földre! – kiáltotta Malissa.

Az erdőből valaki elkezdett lőni minket. Stiles és a többiek hirtelen lehasaltak, én pedig annyira lefagytam, hogy nem tudtam mit csináljak. Egyszer csak valami szúró érzést éreztem a kezemben. Eltaláltak. Hirtelen összeestem. Stiles pedig odahúzott magához.

- Jól van? – néztek rám.

- Csak súrolta. – mondta Stiles, majd ránézett John-ra.

- Nézd csak! - kiáltott neki oda Malissa.

Stiles megfordult és a vérzés elállt a seb pedig szépen lassan eltűnt.

- Azt hittem már soha nem indul be a gyógyulás. - könnyebbült meg Stiles.

- Mi történik vele? - meresztette ki szemét Malissa.

- Mivel ő egy eléggé különleges Idéző, így képes gyógyítani saját magát és másokat. De a gyógyítás túl sok erejét veszi el. Ezért nem szabad elmondanotok neki, különben mindenkit megpróbál majd meggyógyítani. És, ha túl sok ereje megy el, akár meg is halhat. - emelte fel a hangját.

Mire magamhoz tértem már az ágyamon feküdtem, Malissa pedig ott ült mellettem.

- Mi történt? - fogtam a kezem.

- Csak elszédültél. - mosolygott Malissa.

- Lehet egy kérdésem? - ültem fel.

- Természetesen. - mondta Stiles.

- Mégis mik vagytok ti? - néztem Johnra.

- Stiles már elmondta, hogy ő micsoda. – mondta John.

- Igen. Ti is farkasok vagytok? - lepődtem meg.

- Hasonló. – nevetett.

- Ezt, hogy érted? – értetlenkedtem.

Mivel Malissa Stiles húga, így ő is farkas. Sophie és én pedig préri farkasok vagyunk.

- Na és Derek? – húztam fel szemöldököm.

- Én olyan vagyok, mint te. – ugrott be az ablakon.

- Idéző? Akkor mégis mire kellek én, ha Derek is idéző?

- Mert te vagy a fő. Én csak alattad állok. – válaszolta Derek.

- Sokkal. – veregette meg vállát Stiles, majd kiugrott az ablakon. - Nem jöttök? – kiabált vissza.

- De. Máris. - ugrottam ki az ablakon.

- Na, ez már tetszik. – nevettek odabent a többiek.

- Nem érünk rá egész nap. – nevettem.

- Igaza van. – majd kiugrott Malissa.

- Ha tényleg ő vitte el, akkor elég messze lehetnek. – mondta John.

- De, hogy érjük őket utol? - kérdeztem.

Ekkor Stiles és Malissa átváltozott farkassá John pedig préri farkassá.

- Velünk mi lesz? - néztem Derekre.

- Attól, hogy nem tudunk átváltozni, gyorsabbak vagyunk. - nevetett.

Megfogta a kezem és elkezdett rohanni. A többiek pedig utánunk.

- Hogy lehetünk gyorsabbak náluk? - értetlenkedtem.

- Mivel mi, amint már rájöttél, idézők vagyunk és mi mindenben jobbak vagyunk, mint bárki más. Erősebbek, eszesebbek és gyorsabbak. Mivel te vagy a "főnök", így te ezekben nálam is jobb vagy. - válaszolt Derek.

- De miért vagyok én a "főnök"? - néztem rá kérdően.

- Mert a te nagyapád volt régen a főnök, az én apám pedig akárhányszor próbálta legyőzni, soha nem jött össze neki. Amikor anyukád teherbe esett, a nagyapád még a méhben átruházta rád hatalmát, mert tudta neki nincs sok hátra.

- Akkor én most erősebb vagyok, mint bárki más?

- Igen, de ezt senkinek nem szabad elmondanod. Még Stilesnak sem.

- Miért hangsúlyozod ki Stilest? - néztem rá.

- Mindenki tudja, hogy van köztetek valami. - húzogatta szemöldökét.

- Nem tudom, mire gondolsz. - fordultam el.

- Tudom, hogy megcsókolt. Láttam. Ráadásul mindig rólad beszél, és úgy néz rád.

- Mégis, hogy?

- Úgy, hogy félt és szeret.

Vajon tényleg szeretne? Három óra múlva elértünk egy elhagyatott városhoz. Megálltunk, Malissa pedig mélyen beleszagolt a levegőbe.

- Itt vannak. - nézett Johnra.

- John! - fordultam felé.

- Kihozzuk, ígérjük! - mondtam.

- Nem élném túl, ha bármi baja esne. - nézett ránk könnyes szemmel.

- Nem esik bántódása. - válaszolta Malissa.

- Gyerünk! - utasított minket Stiles.

- De mégis ki tartja fogva? - kérdeztem.

- A te drágalátos nővéred. - veregette meg vállam Derek.

- Basszus... - állt meg Malissa.

- Mi a baj? - kérdeztem.

Ő csak az ajtóra mutatott és ekkor megláttunk két férfit. Hosszú farkuk volt és a karmuk sem volt sokkal rövidebb.

- Már csak ez hiányzott. - változott át John.

Ránéztem Derekre ő pedig csak bólintott.

- Ha más választásom nincs. - kezdtem szaladni feléjük.

- Várj Ino! Ne csináld! - kiabáltak utánam kivéve Dereket.